Rólam

Sokak számára nehéz a hétköznapi mókuskerékből kitörni: hétfőtől péntekig munka, hétvégéken egy kis lazítás vagy az elmaradt otthoni teendők rendezése, és kezdődik minden előlröl. Elég hamar meg lehet unni. Ez velem sem volt másként. Szeretem a munkámat - és ezt nem azért írom, mert attól tartok, egyszer a főnököm erre téved, és meglátja, miket írkálok -, de egy ideje úgy éreztem, kell valami plusz tevékenység is, amivel kis színt csempészhetek a mindennapokba. Nyilván a hobbik azok, amik a kikapcsolódást, feltöltődést, élményt jelentik számomra; no de abból rengeteg van - na jó, nem annyira rengeteg, de azért van egy pár...  Nos, ilyen a sütés-főzés. De ne szaladjunk ennyire előre. A konyhaművészet nem itt kezdődik, hanem a piacokon. (Ha nagyon szigorú akarnék lenni, akkor azt mondanám, a termőföldeken, farmokon, de ennyire nem vagyok rigorózus.) 

Amikor kisgyerek voltam, anyai nagymamámmal nagyon sokat jártunk együtt piacra. Már akkor lenyűgözött a látvány: a halmokba rakott friss, színes gyümölcsök, zöldségek csodás összképet mutattak. A mamám sok kedves ismerősre tett szert, így mindig az áru javát sikerült a kosarunkba tenni. Sok helyütt a termelőktől kóstolót is kaptunk: semmihez sem hasonlítható ízélményekben volt részünk, amikor a frissen hozott sajtokból, tejtermékekből kaptunk egy-egy ajándék falatot. Egyszóval nagyon kedves emlékeim vannak a "piacozásról". Mikor hazaértünk, a mamám azonnal nekilátott, hogy családjának finom fogásokkal szolgáljon. Én kiskuktaként igyekeztem besegíteni, bár így utólag visszagondolva, valószínűleg inkább hátráltattam a munkában. No de, ezek az élmények számomra biztos alapot vetettek, hogy felnőttként ne érezzem idegennek a konyha világát. 

Amíg otthon laktam, nem nagyon volt lehetőségem kibontakozni a gasztronómia területén - a panellakások falatnyi konyháiban kétségtelenül nehézkes művészkedni. Persze mikor alkalmam adódott, azonnal szerveztem egy-egy baráti összejövetelt, és igyekeztem jó vendéglátóként gazdag fogásokkal várni a meghívottakat. Számomra külön ajándék, ha megvendégelhetem azokat, akik igazán fontosak számomra. Erre egyáltalán nem sajnálom sem az időmet, sem az energiámat, sem a pénzemet. 

Júliusban a férjemmel örök hűséget fogadtunk egymásnak. A szertartás során azt is megígértem, hogy gondoskodni fogok a férjemről - a fogadalom az ő szájából is elhangzott :-) -, s ebbe bizony beletartozik az is, hogy nem hagyomüres gyomorral nyugovóra térni. Rendszerint örömmel látok neki az ebédnek, vacsorának. Őszintén szólva nem is tudom, hogy ennek melyikünk örül jobban. :-)

Mikor összekötöttük az életünket, már elég sok mindent tudtam készíteni - legalábbis konyhai szakértelmem túlmutatott a zacskós levesen és a virslis rántottán -, de a gasztronómia is egy olyan terület, ahol folyamatosan lehet fejlődni. Ezt a felfogásomat nem győzöm gyakorlatba ültetni. Az elmúlt időszakban számtalan új lehetőségre, ötletre bukkantam, s ezt szeretném továbbadni Nektek. 

Ezt a gasztroblogot azért indítottam, hogy ötvözhessem azokat a hobbikat, amik igazi feltöltődést jelentenek a számomra: sütögethetek és főzhetek, fotózhatok, írhatok. Őszintén remélem, hogy ez számotokra is örömöt jelent majd. 

Még egy kérdésre nem válaszoltam: miért választottam a római kömény nevet? Nos, a döntés mögött nincs különösebb, mély gondolatláncolat; és nem is a ez a kedvenc fűszerem. Éppen akkor indítottam a blogot, amikor a férjemmel kitaláltuk, hogy hamarosan falafel kerül az asztalra, s ennek egyik fő komponense a római kömény. Hmmm... A hangzása? Számomra tökéletes. Különleges fűszer? De még mennyire! Gondoltam egyet, és így neveztem el az online receptkönyvemet. Bízom abban, hogy a névadóhoz hasonlóan, tökéletes és különleges receptekkel örvedeztethetlek meg Titeket. 

Image: